Üdvözletem újra mindenkinek,
Régen írtam, tudom...menjek a francba most már, de nem, akkor is írok :D
Szóval ma számolgattam egy keveset (a készenlétes napjaimon túl sok a szabadidőm) és rájöttem, mondhatni, inkább ráeszméltem, hogy én lassan 2 éve ennek a cégnek dolgozom...és már egy éve itt élek ebben a gyönyörű, esős, borús, hideg, nedves...és mégis imádni való országban.
Ha megpróbálom végiggondolni mi is történt velem ez alatt az idő alatt, elveszek a sokaságban, mert túl sok, sajnos a többsége egyszerre és hirtelen :D Hozott jót és rosszat is, pl. aki ismer az tudja, hogy a pályafutásomat az olaszoknál kezdtem, ami egy rémálom volt...amikor valaki megemlíti, hogy "De hát ők annyira imádnivaló nép..." meg, "Olyan nyíltak, kedvesek, és emberszeretőek", "Kicsit hangosak, de ők ehhez vannak hozzászokva", nekik az üzenném, hogy TURISTA voltál, belőled élnek, ráadásul max. 1-2 hétig viselted el őket és egyszerre max. párat, nekem majdnem 200 agyament, hibban, hangos és minden miatt problémázó, beképzelt seggfejjel kellett (néha) heti 5 napot néha 12 órában lehúznom...jah és köztük éltem a mindennapjaimat, szóval remélhetőleg nekem megengedhető az a luxus, hogy ne szeressem őket.
Noh, de a hollandok...hogy őszinte legyek, velük problémám még nem volt. Jól neveltek, kedvesek és megértőek (néha mindent jobban tudnak nálad...ez kicsit idegesítő lehet), meglepően a fiatalok is (itt megjegyeznék egy, számomra, furcsa dolgot, rengeteg párt látok ebben az országban, gyerekkel, ahol anya és apa szerintem 25 éves sincs, csak, hogy lássunk bizonyos különbségeket, szennyes hazánk és az itteni viszonyok között). Szóval, igen...én mindenkinél boldogabb voltam és vagyok is, hogy ezt a lehetőséget megkaptam, hogy ide jöhessek dolgozni, szerintem azok között a barmok között (jó, az arabok náluk is rosszabbak...nah azok tényleg nem emberek :D ) én vagy kiléptem volna, vagy csak szimplán valami olyat csináltam volna, amit később megbánok...az öngyilkosság nem az én világom, velük történt volna valami szörnyű *gonoszan röhög*(sok a "volna", hmmm, nah mindegy :D).
A legjobb, ami pályakezdésem óta történt, az a rengeteg barát...vagy valami hasonló, akikkel találkoztam. Nem csak kollégák, hanem néha utasok, vagy éppen a reptéri alkalmazottak, akikkel mindenféle baromságot műveltünk már, ráadásul olyan helyekre elutaztunk néha, ahová egyébként eszembe sem jutott volna betenni a lábam.
Most már tudom, hogy a kezdeti nehézségeket leszámítva, és azt, hogy a kilépési papíromat már kitöltöttem, és magammal hurcolom minden nap...a munka maga egész elviselhető és belegondolva abba, hogy otthon, milyen fizetésem és milyen munkaviszonyaim lennének, szerintem tényleg nem nagyon kéne panaszkodnom (jó, a fizetésem konkrétan nem a legjobb, pár száz euróval a minimálbér alatt vagyunk, minden hónapban...de megvagyunk így is :D).
Szóval igen, kezdek rájönni, hogy jó szakmát választottam, és semmi pénzért nem adnám fel...egyenlőre.
Köszönöm a megtisztelő figyelmet, remélhetőleg hamarosan újra írok :)
2014. március 13., csütörtök
2013. december 14., szombat
Funny moments
Van egy érdekes történetem, ami bemutatja, hogy milyen veszélyes és kihívásokkal (+meglepetésekkel teli) munkám is van, de sokat gondolkoztam rajta, hogy le merjem-e írni, végül eszembe jutott a South Parkból az egyik kedvenc idézetem "Bánja faszom!"
Szóval, ezen a bizonyos napon Svédországba repültünk és út közben (a reptérre) tudtuk meg, hogy problémák vannak a spanyol légi irányítással és késnek a gépek...sokat. Spanyolokról tudni kell, hogy elég kellemetlen nép és buta, nem is említve, hogy borzasztóan agresszív...amikor beléptünk a reptérre, láttuk, ahogy a reptéri hölgyek és urak, a dühös tömeggel harcolnak...akik valamelyik spanyol járattal utaznának, de ugye azok késtek...itt kezdődött a rettegés, megpróbáltunk mindenféle fedezéket , ami mögé elbújhatunk, hogy észre ne vegyenek. A bujdosás egy ideig sikerült, de csak addig ameddig az egyik kolléganő oda nem ordított nekünk, hogy "Sziasztok", erre a csőcselég, vérben izzó szemekkel elrugaszkodott és elkezdett rohanni felénk.
Mi megrettenve elkezdtünk, táskástól mindenestől rohamléptekben...rohanni :D Szerencsére a reptér két részét egy nagy üvegfal választja el, amin keresztül látott minket az egyik Security alkalmazott aki kinyitotta nekünk az ajtót, ezzel időt spórolva és megmentve minket a tömegtől :D
Az üvegajtóra rátapadtak a spanyolok, nem mellesleg ez a jelenet olyan volt mint valami zombis horrorfilm egyik menekülős jelenete...csak itt a részünkről nem volt veszteség...Szóval igen, mit mondhatnék még? Ez a 10 perces kalandtúra örök élmény marad a számomra...akinek van elég képzelőereje, szerintem inkább röhögni fog a dolgon...de elmondhatom, átélni nem volt ennyire vicces :D
Igen...tehát ennyit mostanra, néha még mindig álmodok ilyet...vagy rosszabbat :D
2013. december 11., szerda
Gyerekek véleménye a...
Szóval ma találtam egy érdekes videót a gyerekek véleményét mutatja be a házasságról, de nem az emberek által "hétköznapinak" gondolt házasságról, hanem az egynemű párok házasságáról...volt pár meglepő megjegyzés a videóban, pár politikus és pár homofób tanulhatna a gyerekektől :)
2013. december 5., csütörtök
Fáradok?
Ma rájöttem, hogy talán sokat dolgoztam az elmúlt időben...sikerült bealudnom a hátsó ülésen és arra ébrednem, hogy valamelyik őrült pilóta bácsi (vagy az néni volt?!) földhöz vágta a gépet...kolléganő persze kinevetett :D
2013. december 4., szerda
Akkor Nico!
Olá!
Na tessék, volt pofám feltolni a pofám a blogra is...bocsánat a HATALMAS szünet miatt, de sajnos a kollégáim elkezdtek sorban felmondani a cégnél és elkezdődött az 5 napból 6-ot kell dolgozni szindróma :S ilyenkor sajnos a pihenés a legfontosabb...de most, újult erővel és egy jó hosszú munkanappal a hátam mögött nekilendülök megint írogatni, van pár történet amit jónak látok megosztani, munka...nem munka, de legalább lesz egy pár :)
Szóval a név eredetét kérdezte egy kedves ismerősöm ma, úgy gondoltam nem válaszolok neki, hanem leírom ide a történetet, ha már rágja a fülem egyébként is, hogy írjak :D
Szóval, pár évvel ezelőtt lehetőségem volt elutazni (visszamenni, tulajdonképpen) Kanadába, ahol élnek rokonaim, akikkel nagyon jó kapcsolatban vagyok, a távolság ellenére is.
Unokatestvérem vezet egy éttermet, amelyben egy olyan "tanuló...szerűség"-ként dolgozhattam kb. két két és fél hónapot, ami bár megerőltető és unalmas volt, mégis imádtam, mindenki olyan jó fej volt :).
Szóval történt az eset, hogy bemutatkoztam, papíron is megmutattam becses nevem, hogy ha már kimondani nem tudják, legalább fogalmuk legyen róla, hogyan is írják. A konyhafőnöknek nem sikerült megjegyezni a nevemet sajnos, de mivel unokatestvérem a főnöke, nem nagyon mert találgatni, vagy éppen újra megkérdezni (...szegény nép tényleg túl illedelmes néha :D ). Amikor egyszer a nevemen akart szólítani, sikerült úgy hívnia, hogy Nico...amikor megkérdeztem, hogy miért is, csak annyit mondott, hogy "Olyan Nico-s arcod van" és mosolygott hozzá (megjegyzem, egy irdatlanul jóképű srác volt :) ).
Utolsó napomon, félrehívott (igaz addigra már mindenkinek Nico voltam, ami nekem egyébként még tetszik is) és elmondta, hogy egyébként az igazi ok, amiért megajándékozott eme becenévvel, az az volt, hogy nem emlékezett a nevemre...csak arra, hogy N betűvel kezdődik (ami egyébként H, de ne zavarjon senkit :D) aztán gyorsan kitalált valami becenevet.
Nem haragszom és mérges sem vagyok (voltam)rá, hiszen maga a becenév nekem nagyon tetszik és használom azóta is, bizonyos helyeken.
Szóval ennyi, remélem aki kíváncsi volt az eredetre és aki nem, szintén örül, hogy most már ezt is tudja rólam :)
Szép estét/napot mindenkinek, és köszönöm a figyelmet!
Na tessék, volt pofám feltolni a pofám a blogra is...bocsánat a HATALMAS szünet miatt, de sajnos a kollégáim elkezdtek sorban felmondani a cégnél és elkezdődött az 5 napból 6-ot kell dolgozni szindróma :S ilyenkor sajnos a pihenés a legfontosabb...de most, újult erővel és egy jó hosszú munkanappal a hátam mögött nekilendülök megint írogatni, van pár történet amit jónak látok megosztani, munka...nem munka, de legalább lesz egy pár :)
Szóval a név eredetét kérdezte egy kedves ismerősöm ma, úgy gondoltam nem válaszolok neki, hanem leírom ide a történetet, ha már rágja a fülem egyébként is, hogy írjak :D
Szóval, pár évvel ezelőtt lehetőségem volt elutazni (visszamenni, tulajdonképpen) Kanadába, ahol élnek rokonaim, akikkel nagyon jó kapcsolatban vagyok, a távolság ellenére is.
Unokatestvérem vezet egy éttermet, amelyben egy olyan "tanuló...szerűség"-ként dolgozhattam kb. két két és fél hónapot, ami bár megerőltető és unalmas volt, mégis imádtam, mindenki olyan jó fej volt :).
Szóval történt az eset, hogy bemutatkoztam, papíron is megmutattam becses nevem, hogy ha már kimondani nem tudják, legalább fogalmuk legyen róla, hogyan is írják. A konyhafőnöknek nem sikerült megjegyezni a nevemet sajnos, de mivel unokatestvérem a főnöke, nem nagyon mert találgatni, vagy éppen újra megkérdezni (...szegény nép tényleg túl illedelmes néha :D ). Amikor egyszer a nevemen akart szólítani, sikerült úgy hívnia, hogy Nico...amikor megkérdeztem, hogy miért is, csak annyit mondott, hogy "Olyan Nico-s arcod van" és mosolygott hozzá (megjegyzem, egy irdatlanul jóképű srác volt :) ).
Utolsó napomon, félrehívott (igaz addigra már mindenkinek Nico voltam, ami nekem egyébként még tetszik is) és elmondta, hogy egyébként az igazi ok, amiért megajándékozott eme becenévvel, az az volt, hogy nem emlékezett a nevemre...csak arra, hogy N betűvel kezdődik (ami egyébként H, de ne zavarjon senkit :D) aztán gyorsan kitalált valami becenevet.
Nem haragszom és mérges sem vagyok (voltam)rá, hiszen maga a becenév nekem nagyon tetszik és használom azóta is, bizonyos helyeken.
Szóval ennyi, remélem aki kíváncsi volt az eredetre és aki nem, szintén örül, hogy most már ezt is tudja rólam :)
Szép estét/napot mindenkinek, és köszönöm a figyelmet!
2013. október 12., szombat
Az első alkalom...(nem, nem az)
Nem nem az...ma megtörtént az amit nagyon nem vártam, volt egy "kezelhetetlen utasunk".
Mindennapos probléma, hogy valamelyik utas elégedetlen...általában semmiségen akadnak ki, pl.: túl hideg van, hangos a gyerek, zúg a gép..., de nem tudunk mit csinálni. Amikor az utas elkezdett panaszkodni, ugyanazt mondtuk neki mint általában...elnézést kértünk, megpróbálunk tenni valami...a baja az volt, egy gyerek rugdosta az ülését, mi pedig megkértük a szülőket, hogy nyugtassák meg egy kicsit, mert a pasit idegesíti, szóval, nah, legyen szíves. A nő rendes volt, elnézést kért tőlünk és tőle is...rászólt a gyerekre. Ráadásnak a pasas mellett lévő ülés üres volt, azt javasoltuk neki, hogy a további problémák és azok elkerülése végett, legyen szíves üljön át oda, itt elkezdett felháborodni...nem kicsit.
Fél órával később, mi végeztünk a munkával, a repülő hátsó részén gyülekeztünk és próbáltunk pihenni egy kicsit, a rettenetes beszállítás és szeríz után. Aztán megérkezett a kedves utas (természetesen arab, azoknak sosem tetszik semmi...néha elgondolkozom, hogy ezek most állatok vagy emberek, vagy átmenet...). Kolléganőmmel elkezdett ordibálni, és hadonászni a kezével (itt gondoltam, hogy ennek nem lesz jó vége), próbáltunk nyugodtak maradni, mind a hárman próbáltuk megnyugtatni, de amikor a kolléganő felé csapott én elkaptam kezét és annyit mondtam neki, hogy jó...ebből mára elég volt, üljön le most azonnal és számítson arra, hogy az első utas lesz aki leszáll a gépről, rendőri díszkíséretben, megvetően nevetett, és elindult a helyére (amikor felhívtam a kapitányt, egy pillanatra megállt, és ijedten visszapillantott).
A kapitány nagyon rendes volt, azonnal bekapcsolta a "biztonsági övek becsatolására felszólító tablót" (halvány lila gőzöm sincs, hogyan nevezzem magyarul :D) és megkért, hogy küldjem be a kolléganőt a pilótafülkébe.
Megbeszélték dolgaikat, próbálta megnyugtatni kedves kolléganőmet és megkért minket, hogy bármi történik az utassal kapcsolatban, azonnal szóljunk neki.
Mikor leszálltunk, arra számítottunk, hogy a rendőrség bunkó lesz velünk, hogy zaklatjuk őket...de NEM. Az első kérdésük az volt, hogy mindenki jól van-e, történt-e valami más, volt-e erőszak...stb. Az utast azonnal elvitték, és azt ajánlották, hogy majd menjünk mi is és mondjuk el mi történt.
Az utast őrizetbe vették, mi pedig tanúként kiálltunk a kolléganő mellett, de remélem véget ért a dolog...Tegnap alig értem haza, az egész procedúrának köszönhetően, több mint két órát időztem még a reptéren :D
Szóval, igen...ez egy olyan dolog amit nagyon nem vártam, az ilyen utasokkal (90%-ban arabok :S) csak probléma van, és persze mindent tagadnak, h ami nem lettünk volna hátul a kolléganőt egyszerűen megpofozza (vagy rosszabb...és ezt senki sem látja?! ). Remélem, egy időre nem kell ilyen dolgok miatt aggódnunk, mert szegény kolléganőm eléggé meg volt ijedve.
Ennyit erről, de legalább elmondhatom..."bonyolult utasokhoz is volt már szerencsém" :D.
Mindennapos probléma, hogy valamelyik utas elégedetlen...általában semmiségen akadnak ki, pl.: túl hideg van, hangos a gyerek, zúg a gép..., de nem tudunk mit csinálni. Amikor az utas elkezdett panaszkodni, ugyanazt mondtuk neki mint általában...elnézést kértünk, megpróbálunk tenni valami...a baja az volt, egy gyerek rugdosta az ülését, mi pedig megkértük a szülőket, hogy nyugtassák meg egy kicsit, mert a pasit idegesíti, szóval, nah, legyen szíves. A nő rendes volt, elnézést kért tőlünk és tőle is...rászólt a gyerekre. Ráadásnak a pasas mellett lévő ülés üres volt, azt javasoltuk neki, hogy a további problémák és azok elkerülése végett, legyen szíves üljön át oda, itt elkezdett felháborodni...nem kicsit.
Fél órával később, mi végeztünk a munkával, a repülő hátsó részén gyülekeztünk és próbáltunk pihenni egy kicsit, a rettenetes beszállítás és szeríz után. Aztán megérkezett a kedves utas (természetesen arab, azoknak sosem tetszik semmi...néha elgondolkozom, hogy ezek most állatok vagy emberek, vagy átmenet...). Kolléganőmmel elkezdett ordibálni, és hadonászni a kezével (itt gondoltam, hogy ennek nem lesz jó vége), próbáltunk nyugodtak maradni, mind a hárman próbáltuk megnyugtatni, de amikor a kolléganő felé csapott én elkaptam kezét és annyit mondtam neki, hogy jó...ebből mára elég volt, üljön le most azonnal és számítson arra, hogy az első utas lesz aki leszáll a gépről, rendőri díszkíséretben, megvetően nevetett, és elindult a helyére (amikor felhívtam a kapitányt, egy pillanatra megállt, és ijedten visszapillantott).
A kapitány nagyon rendes volt, azonnal bekapcsolta a "biztonsági övek becsatolására felszólító tablót" (halvány lila gőzöm sincs, hogyan nevezzem magyarul :D) és megkért, hogy küldjem be a kolléganőt a pilótafülkébe.
Megbeszélték dolgaikat, próbálta megnyugtatni kedves kolléganőmet és megkért minket, hogy bármi történik az utassal kapcsolatban, azonnal szóljunk neki.
Mikor leszálltunk, arra számítottunk, hogy a rendőrség bunkó lesz velünk, hogy zaklatjuk őket...de NEM. Az első kérdésük az volt, hogy mindenki jól van-e, történt-e valami más, volt-e erőszak...stb. Az utast azonnal elvitték, és azt ajánlották, hogy majd menjünk mi is és mondjuk el mi történt.
Az utast őrizetbe vették, mi pedig tanúként kiálltunk a kolléganő mellett, de remélem véget ért a dolog...Tegnap alig értem haza, az egész procedúrának köszönhetően, több mint két órát időztem még a reptéren :D
Szóval, igen...ez egy olyan dolog amit nagyon nem vártam, az ilyen utasokkal (90%-ban arabok :S) csak probléma van, és persze mindent tagadnak, h ami nem lettünk volna hátul a kolléganőt egyszerűen megpofozza (vagy rosszabb...és ezt senki sem látja?! ). Remélem, egy időre nem kell ilyen dolgok miatt aggódnunk, mert szegény kolléganőm eléggé meg volt ijedve.
Ennyit erről, de legalább elmondhatom..."bonyolult utasokhoz is volt már szerencsém" :D.
2013. október 7., hétfő
Vihar és a repülés...nem jó ötlet
Hellóka mindenkinek,
Szóval aki már repült életében, úgy, hogy az ég nem volt teljesen tiszta, tudja miről beszélek :)
Ma a felszállás előtt a pilóták felvilágosítottak minket, hogy nem a szokásos útvonalat repüljük mert egy kisebb probléma miatt az Oslo-crew nem tudja megejteni az utat és el kell vinnünk utasait a többit pedig vissza kell hoznunk ide, DE pluszban közölte, hogy Oslo felé lesznek széllökések, kisebb esőzés...hó (:D), a vihart, ami szép fekete felhőkkel járt, viszont elfelejtette megemlíteni.
Szokásos munkánkat végeztük, amikor a kommunikációs eszközünk (legyen neve interphone, mert ez a neve :P ) és a rangidős kolléga arcán láttam egy csöpp kétségbeesést, rájöttem, hogy nem éppen kellemes rész következik. A kedves kolléga mosolyogva közölte velem, hogy pakoljam össze a cuccokat és rakjak el mindent ami elmozdulhat, utána szépen mindent zárjak le...de lehetőleg gyorsan, amennyire csak lehet és az utasokat is tuszkoljam a helyükre, meg basszak le mindenkit akinek nyitva van az öve ő elmegy hátra a többiekhez és útközben rendezkedik a többi utassal.
10 perc alatt végeztem mindennel és volt időm beszélni arról, hogy "akkor most mivan?!". Felvilágosított, hogy az elkövetkezendő 30-40 perc egy kicsit rázkódós lesz. Erre én annyit mondtam, hogy "Ááá...mostanában minden nap ilyen.", erre csak egy kérdő vigyorral válaszolt, ott leesett, hogy valószínűleg egy hurrikánba fognak belehajtani azok az őrültek...
Amikor az egyik pilóta közölte velünk, hogy akkor most már jó lenne leülni, gyorsan átváltott minden rosszról, borzasztóra...a gép olyan szinten dobált mindent és mindenkit, hogy én is kezdtem megijedni, az utasokról nem is szólva...sokan rosszul is lettek.
Ha a dolog nem lett volna elég rossz, amikor azt hittem nem lehet rosszabb, rájöttem, hogy ilyen nem létezik, mert MINDIG van rosszabb :D eltalált minket egy villám...és még egy, ez volt az a pillanat, hogy mást nem tudtam, a röhögés kerülgetett (Gondoltam magamban..."az ajtó nem akar kiszakadni?!).
A dolog véget ért, a rettegés elmúlt, lenyugtattunk mindenkit...mindenki túlélte és megérkeztünk. Természetesen, csak, hogy ne legyen minden egyszerű, a gépet érte egy nagyobb sérülés (értsd: volt egy lyuk a jobb szárnyon) nem engedtek minket felszállni, DE közölték velünk, hogy az ottani személyzet 15 perc múlva megérkezik és ők mára végeztek, elvihetjük azt a gépet...remek.
Az Oslo-crew megérkezett, megejtettük a gépcserét, minden remek...NEM...nem repülhettünk a szokásos útvonalon, a vihar miatt, egy kb. másfélszeres útvonal következett, az agresszív utasokkal, akik ránk mérgesek "Miért nem csináltunk valamit?!" címszóval. Amikor 10. alkalommal kérdezték ugyanazt, kicsit mérgesen megkérdeztem tőlük, hogy mit várnak...irányítsam az időjárást, vagy foltozzam be a gép szárnyát? Mondtam azt is, hogy szívesen megteszem...de nem biztos, hogy túlélik...innentől nem volt több kérdés, a kollégák meg csak nevettek.
Szóval, késéssel ugyan, de megérkeztük...leszállítottuk az utasokat, amikor az egyik reptéri kolléga közölte velem, hogy "Jééé...ez nem ugyan az a gép amivel elmentünk innen, mi történt?"...itt nagy levegő...elhadar minden...és azóta sem tudom miért sikerült elsírnom magam (nem olyan durván, csak kicsit bekönnyeztem, de, hogy ez miért és hogyan, azt azóta sem tudom...talán az utasok és az ahogy viselkedtek, kicsit megviselt.) a srác sikeresen megnyugtatott és mondta, hogy munka után meghív egy sörre...ettől jobban éreztem megam, de közöltem vele, hogy valami erősebb kell ide :)
Hát így lett vége ennek a csodálatos (értsd: szörnyű) nap, hosszú, fárasztó...ijesztő.
De ennyit mára, meg amúgy sem panaszkodhatom...milyen izgalmas már az életem :D
Szóval aki már repült életében, úgy, hogy az ég nem volt teljesen tiszta, tudja miről beszélek :)
Ma a felszállás előtt a pilóták felvilágosítottak minket, hogy nem a szokásos útvonalat repüljük mert egy kisebb probléma miatt az Oslo-crew nem tudja megejteni az utat és el kell vinnünk utasait a többit pedig vissza kell hoznunk ide, DE pluszban közölte, hogy Oslo felé lesznek széllökések, kisebb esőzés...hó (:D), a vihart, ami szép fekete felhőkkel járt, viszont elfelejtette megemlíteni.
Szokásos munkánkat végeztük, amikor a kommunikációs eszközünk (legyen neve interphone, mert ez a neve :P ) és a rangidős kolléga arcán láttam egy csöpp kétségbeesést, rájöttem, hogy nem éppen kellemes rész következik. A kedves kolléga mosolyogva közölte velem, hogy pakoljam össze a cuccokat és rakjak el mindent ami elmozdulhat, utána szépen mindent zárjak le...de lehetőleg gyorsan, amennyire csak lehet és az utasokat is tuszkoljam a helyükre, meg basszak le mindenkit akinek nyitva van az öve ő elmegy hátra a többiekhez és útközben rendezkedik a többi utassal.
10 perc alatt végeztem mindennel és volt időm beszélni arról, hogy "akkor most mivan?!". Felvilágosított, hogy az elkövetkezendő 30-40 perc egy kicsit rázkódós lesz. Erre én annyit mondtam, hogy "Ááá...mostanában minden nap ilyen.", erre csak egy kérdő vigyorral válaszolt, ott leesett, hogy valószínűleg egy hurrikánba fognak belehajtani azok az őrültek...
Amikor az egyik pilóta közölte velünk, hogy akkor most már jó lenne leülni, gyorsan átváltott minden rosszról, borzasztóra...a gép olyan szinten dobált mindent és mindenkit, hogy én is kezdtem megijedni, az utasokról nem is szólva...sokan rosszul is lettek.
Ha a dolog nem lett volna elég rossz, amikor azt hittem nem lehet rosszabb, rájöttem, hogy ilyen nem létezik, mert MINDIG van rosszabb :D eltalált minket egy villám...és még egy, ez volt az a pillanat, hogy mást nem tudtam, a röhögés kerülgetett (Gondoltam magamban..."az ajtó nem akar kiszakadni?!).
A dolog véget ért, a rettegés elmúlt, lenyugtattunk mindenkit...mindenki túlélte és megérkeztünk. Természetesen, csak, hogy ne legyen minden egyszerű, a gépet érte egy nagyobb sérülés (értsd: volt egy lyuk a jobb szárnyon) nem engedtek minket felszállni, DE közölték velünk, hogy az ottani személyzet 15 perc múlva megérkezik és ők mára végeztek, elvihetjük azt a gépet...remek.
Az Oslo-crew megérkezett, megejtettük a gépcserét, minden remek...NEM...nem repülhettünk a szokásos útvonalon, a vihar miatt, egy kb. másfélszeres útvonal következett, az agresszív utasokkal, akik ránk mérgesek "Miért nem csináltunk valamit?!" címszóval. Amikor 10. alkalommal kérdezték ugyanazt, kicsit mérgesen megkérdeztem tőlük, hogy mit várnak...irányítsam az időjárást, vagy foltozzam be a gép szárnyát? Mondtam azt is, hogy szívesen megteszem...de nem biztos, hogy túlélik...innentől nem volt több kérdés, a kollégák meg csak nevettek.
Szóval, késéssel ugyan, de megérkeztük...leszállítottuk az utasokat, amikor az egyik reptéri kolléga közölte velem, hogy "Jééé...ez nem ugyan az a gép amivel elmentünk innen, mi történt?"...itt nagy levegő...elhadar minden...és azóta sem tudom miért sikerült elsírnom magam (nem olyan durván, csak kicsit bekönnyeztem, de, hogy ez miért és hogyan, azt azóta sem tudom...talán az utasok és az ahogy viselkedtek, kicsit megviselt.) a srác sikeresen megnyugtatott és mondta, hogy munka után meghív egy sörre...ettől jobban éreztem megam, de közöltem vele, hogy valami erősebb kell ide :)
Hát így lett vége ennek a csodálatos (értsd: szörnyű) nap, hosszú, fárasztó...ijesztő.
De ennyit mára, meg amúgy sem panaszkodhatom...milyen izgalmas már az életem :D
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)