2013. december 14., szombat

Funny moments

Van egy érdekes történetem, ami bemutatja, hogy milyen veszélyes és kihívásokkal (+meglepetésekkel teli) munkám is van, de sokat gondolkoztam rajta, hogy le merjem-e írni, végül eszembe jutott a South Parkból az egyik kedvenc idézetem "Bánja faszom!"

Szóval...a dolog jó ideje történt ugyan, pár hete, de a rettegés még mindig kísért amikor a reptéren áthaladok az utasok között.

Szóval, ezen a bizonyos napon Svédországba repültünk és út közben (a reptérre) tudtuk meg, hogy problémák vannak a spanyol légi irányítással és késnek a gépek...sokat. Spanyolokról tudni kell, hogy elég kellemetlen nép és buta, nem is említve, hogy borzasztóan agresszív...amikor beléptünk a reptérre, láttuk, ahogy a reptéri hölgyek és urak, a dühös tömeggel harcolnak...akik valamelyik spanyol járattal utaznának, de ugye azok késtek...itt kezdődött a rettegés, megpróbáltunk mindenféle fedezéket , ami mögé elbújhatunk, hogy észre ne vegyenek. A bujdosás egy ideig sikerült, de csak addig ameddig az egyik kolléganő oda nem ordított nekünk, hogy "Sziasztok", erre a csőcselég, vérben izzó szemekkel elrugaszkodott és elkezdett rohanni felénk.

Mi megrettenve elkezdtünk, táskástól mindenestől rohamléptekben...rohanni :D Szerencsére a reptér két részét egy nagy üvegfal választja el, amin keresztül látott minket az egyik Security alkalmazott aki kinyitotta nekünk az ajtót, ezzel időt spórolva és megmentve minket a tömegtől :D

Az üvegajtóra rátapadtak a spanyolok, nem mellesleg ez a jelenet olyan volt mint valami zombis horrorfilm egyik menekülős jelenete...csak itt a részünkről nem volt veszteség...Szóval igen, mit mondhatnék még? Ez a 10 perces kalandtúra örök élmény marad a számomra...akinek van elég képzelőereje, szerintem inkább röhögni fog a dolgon...de elmondhatom, átélni nem volt ennyire vicces :D

Igen...tehát ennyit mostanra, néha még mindig álmodok ilyet...vagy rosszabbat :D

2013. december 11., szerda

Gyerekek véleménye a...

Szóval ma találtam egy érdekes videót a gyerekek véleményét mutatja be a házasságról, de nem az emberek által "hétköznapinak" gondolt házasságról, hanem az egynemű párok házasságáról...volt pár meglepő megjegyzés a videóban, pár politikus és pár homofób tanulhatna a gyerekektől :)

2013. december 5., csütörtök

Fáradok?

Ma rájöttem, hogy talán sokat dolgoztam az elmúlt időben...sikerült bealudnom a hátsó ülésen és arra ébrednem, hogy valamelyik őrült pilóta bácsi (vagy az néni volt?!) földhöz vágta a gépet...kolléganő persze kinevetett :D

2013. december 4., szerda

Akkor Nico!

Olá!

Na tessék, volt pofám feltolni a pofám a blogra is...bocsánat a HATALMAS szünet miatt, de sajnos a kollégáim elkezdtek sorban felmondani a cégnél és elkezdődött az 5 napból 6-ot kell dolgozni szindróma :S ilyenkor sajnos a pihenés a legfontosabb...de most, újult erővel és egy jó hosszú munkanappal a hátam mögött nekilendülök megint írogatni, van pár történet amit jónak látok megosztani, munka...nem munka, de legalább lesz egy pár :)

Szóval a név eredetét kérdezte egy kedves ismerősöm ma, úgy gondoltam nem válaszolok neki, hanem leírom ide a történetet, ha már rágja a fülem egyébként is, hogy írjak :D

Szóval, pár évvel ezelőtt lehetőségem volt elutazni (visszamenni, tulajdonképpen) Kanadába, ahol élnek rokonaim, akikkel nagyon jó kapcsolatban vagyok, a távolság ellenére is.

Unokatestvérem vezet egy éttermet, amelyben egy olyan "tanuló...szerűség"-ként dolgozhattam kb. két két és fél hónapot, ami bár megerőltető és unalmas volt, mégis imádtam, mindenki olyan jó fej volt :).

Szóval történt az eset, hogy bemutatkoztam, papíron is megmutattam becses nevem, hogy ha már kimondani nem tudják, legalább fogalmuk legyen róla, hogyan is írják. A konyhafőnöknek nem sikerült megjegyezni a nevemet sajnos, de mivel unokatestvérem a főnöke, nem nagyon mert találgatni, vagy éppen újra megkérdezni (...szegény nép tényleg túl illedelmes néha :D ). Amikor egyszer a nevemen akart szólítani, sikerült úgy hívnia, hogy Nico...amikor megkérdeztem, hogy miért is, csak annyit mondott, hogy "Olyan Nico-s arcod van" és mosolygott hozzá (megjegyzem, egy irdatlanul jóképű srác volt :) ).

Utolsó napomon, félrehívott (igaz addigra már mindenkinek Nico voltam, ami nekem egyébként még tetszik is) és elmondta, hogy egyébként az igazi ok, amiért megajándékozott eme becenévvel, az az volt, hogy nem emlékezett a nevemre...csak arra, hogy N betűvel kezdődik (ami egyébként H, de ne zavarjon senkit :D) aztán gyorsan kitalált valami becenevet.

Nem haragszom és mérges sem vagyok (voltam)rá, hiszen maga a becenév nekem nagyon tetszik és használom azóta is, bizonyos helyeken.

Szóval ennyi, remélem aki kíváncsi volt az eredetre és aki nem, szintén örül, hogy most már ezt is tudja rólam :)

Szép estét/napot mindenkinek, és köszönöm a figyelmet!

2013. október 12., szombat

Az első alkalom...(nem, nem az)

Nem nem az...ma megtörtént az amit nagyon nem vártam, volt egy "kezelhetetlen utasunk".

Mindennapos probléma, hogy valamelyik utas elégedetlen...általában semmiségen akadnak ki, pl.: túl hideg van, hangos a gyerek, zúg a gép..., de nem tudunk mit csinálni. Amikor az utas elkezdett panaszkodni, ugyanazt mondtuk neki mint általában...elnézést kértünk, megpróbálunk tenni valami...a baja az volt, egy gyerek rugdosta az ülését, mi pedig megkértük a szülőket, hogy nyugtassák meg egy kicsit, mert a pasit idegesíti, szóval, nah, legyen szíves. A nő rendes volt, elnézést kért tőlünk és tőle is...rászólt a gyerekre. Ráadásnak a pasas mellett lévő ülés üres volt, azt javasoltuk neki, hogy a további problémák és azok elkerülése végett, legyen szíves üljön át oda, itt elkezdett felháborodni...nem kicsit.

Fél órával később, mi végeztünk a munkával, a repülő hátsó részén gyülekeztünk és próbáltunk pihenni egy kicsit, a rettenetes beszállítás és szeríz után. Aztán megérkezett a kedves utas (természetesen arab, azoknak sosem tetszik semmi...néha elgondolkozom, hogy ezek most állatok vagy emberek, vagy átmenet...). Kolléganőmmel elkezdett ordibálni, és hadonászni a kezével (itt gondoltam, hogy ennek nem lesz jó vége), próbáltunk nyugodtak maradni, mind a hárman próbáltuk megnyugtatni, de amikor a kolléganő felé csapott én elkaptam  kezét és annyit mondtam neki, hogy jó...ebből mára elég volt, üljön le most azonnal és számítson arra, hogy az első utas lesz aki leszáll a gépről, rendőri díszkíséretben, megvetően nevetett, és elindult a helyére (amikor felhívtam a kapitányt, egy pillanatra megállt, és ijedten visszapillantott).

A kapitány nagyon rendes volt, azonnal bekapcsolta a "biztonsági övek becsatolására felszólító tablót" (halvány lila gőzöm sincs, hogyan nevezzem magyarul :D) és megkért, hogy küldjem be a kolléganőt a pilótafülkébe.

Megbeszélték dolgaikat, próbálta megnyugtatni kedves kolléganőmet és megkért minket, hogy bármi történik az utassal kapcsolatban, azonnal szóljunk neki.

Mikor leszálltunk, arra számítottunk, hogy a rendőrség bunkó lesz velünk, hogy zaklatjuk őket...de NEM. Az első kérdésük az volt, hogy mindenki jól van-e, történt-e valami más, volt-e erőszak...stb. Az utast azonnal elvitték, és azt ajánlották, hogy majd menjünk mi is és mondjuk el mi történt.

Az utast őrizetbe vették, mi pedig tanúként kiálltunk a kolléganő mellett, de remélem véget ért a dolog...Tegnap alig értem haza, az egész procedúrának köszönhetően, több mint két órát időztem még a reptéren :D

Szóval, igen...ez egy olyan dolog amit nagyon nem vártam, az ilyen utasokkal (90%-ban arabok :S) csak probléma van, és persze mindent tagadnak, h ami nem lettünk volna hátul a kolléganőt egyszerűen megpofozza (vagy rosszabb...és ezt senki sem látja?! ). Remélem, egy időre nem kell ilyen dolgok miatt aggódnunk, mert szegény kolléganőm eléggé meg volt ijedve.

Ennyit erről, de legalább elmondhatom..."bonyolult utasokhoz is volt már szerencsém" :D.

2013. október 7., hétfő

Vihar és a repülés...nem jó ötlet

Hellóka mindenkinek,

Szóval aki már repült életében, úgy, hogy az ég nem volt teljesen tiszta, tudja miről beszélek :)

Ma a felszállás előtt a pilóták felvilágosítottak minket, hogy nem a szokásos útvonalat repüljük mert egy kisebb probléma miatt az Oslo-crew nem tudja megejteni az utat és el kell vinnünk utasait a többit pedig vissza kell hoznunk ide, DE pluszban közölte, hogy Oslo felé lesznek széllökések, kisebb esőzés...hó (:D), a vihart, ami szép fekete felhőkkel járt, viszont elfelejtette megemlíteni.

Szokásos munkánkat végeztük, amikor a kommunikációs eszközünk (legyen neve interphone, mert ez a neve :P ) és a rangidős kolléga arcán láttam egy csöpp kétségbeesést, rájöttem, hogy nem éppen kellemes rész következik. A kedves kolléga mosolyogva közölte velem, hogy pakoljam össze a cuccokat és rakjak el mindent ami elmozdulhat, utána szépen mindent zárjak le...de lehetőleg gyorsan, amennyire csak lehet és az utasokat is tuszkoljam a helyükre, meg basszak le mindenkit akinek nyitva van az öve ő elmegy hátra a többiekhez és útközben rendezkedik a többi utassal.

10 perc alatt végeztem mindennel és volt időm beszélni arról, hogy "akkor most mivan?!". Felvilágosított, hogy az elkövetkezendő 30-40 perc egy kicsit rázkódós lesz. Erre én annyit mondtam, hogy "Ááá...mostanában minden nap ilyen.", erre csak egy kérdő vigyorral válaszolt, ott leesett, hogy valószínűleg egy hurrikánba fognak belehajtani azok az őrültek...

Amikor az egyik pilóta közölte velünk, hogy akkor most már jó lenne leülni, gyorsan átváltott minden rosszról, borzasztóra...a gép olyan szinten dobált mindent és mindenkit, hogy én is kezdtem megijedni, az utasokról nem is szólva...sokan rosszul is lettek.

Ha a dolog nem lett volna elég rossz, amikor azt hittem nem lehet rosszabb, rájöttem, hogy ilyen nem létezik, mert MINDIG van rosszabb :D eltalált minket egy villám...és még egy, ez volt az a pillanat, hogy mást nem tudtam, a röhögés kerülgetett (Gondoltam magamban..."az ajtó nem akar kiszakadni?!).

A dolog véget ért, a rettegés elmúlt, lenyugtattunk mindenkit...mindenki túlélte és megérkeztünk. Természetesen, csak, hogy ne legyen minden egyszerű, a gépet érte egy nagyobb sérülés (értsd: volt egy lyuk a jobb szárnyon) nem engedtek minket felszállni, DE közölték velünk, hogy az ottani személyzet 15 perc múlva megérkezik és ők mára végeztek, elvihetjük azt a gépet...remek.

Az Oslo-crew megérkezett, megejtettük a gépcserét, minden remek...NEM...nem repülhettünk a szokásos útvonalon, a vihar miatt, egy kb. másfélszeres útvonal következett, az agresszív utasokkal, akik ránk mérgesek "Miért nem csináltunk valamit?!" címszóval. Amikor 10. alkalommal kérdezték ugyanazt, kicsit mérgesen megkérdeztem tőlük, hogy mit várnak...irányítsam az időjárást, vagy foltozzam be a gép szárnyát? Mondtam azt is, hogy szívesen megteszem...de nem biztos, hogy túlélik...innentől nem volt több kérdés, a kollégák meg csak nevettek.

Szóval, késéssel ugyan, de megérkeztük...leszállítottuk az utasokat, amikor az egyik reptéri kolléga közölte velem, hogy "Jééé...ez nem ugyan az a gép amivel elmentünk innen, mi történt?"...itt nagy levegő...elhadar minden...és azóta sem tudom miért sikerült elsírnom magam (nem olyan durván, csak kicsit bekönnyeztem, de, hogy ez miért és hogyan, azt azóta sem tudom...talán az utasok és az ahogy viselkedtek, kicsit megviselt.) a srác sikeresen megnyugtatott és mondta, hogy munka után meghív egy sörre...ettől jobban éreztem megam, de közöltem vele, hogy valami erősebb kell ide :)

Hát így lett vége ennek a csodálatos (értsd: szörnyű) nap, hosszú, fárasztó...ijesztő.

De ennyit mára, meg amúgy sem panaszkodhatom...milyen izgalmas már az életem :D

2013. október 4., péntek

Az előző részekben...és ajánlat

Üdv ismét,

 Szóval az elmúlt pár hónap (ilyen rég óta itt vagyok...fel sem tűnt) eseményeit megpróbálom felvázolni.

 Az első pár hét elég kellemetlenül telt, új lakótársak, új kollégák, új ország, új időjárás...új minden.

 Aki a régebbi blogomat ismerte, tudja, hogy Olaszországban voltam bázison, tehát onnan dolgoztam és oda tértem vissza minden nap (ott laktam, szereztem barátokat...), de a helyet gyűlöltem, teljes szívemből...erős szónak tűnik, de sajnos így volt. Viszont szerencsés fordulat, hogy jelentkeztem ú.n.: transzferre, amit megkaptam...így északra költöztem. Az emberek sokkal barátságosabbak és megértőbbek, kedvesebbek...és tartanak egy bizonyos távolságot :D.

A problémák a belépőkártyáinkkal kezdődtek, amit nagy nehezen ugyan, de megoldottunk, utána jött a fizetés mizéria, megoldottuk (többnyire)...utána probléma probléma hátán, több kolléga kilépett miatta, de én álltam a sarat, nem adtam fel...és most is itt vagyok, és szeretek is itt lenni, a munka sem annyira megterhelő mint régebben, teljesen hozzászoktam a gyűrődéshez :).

Az elmúlt 7 hónap, hihetetlen gyorsan elszaladt, ezt nem mondhatom el az olasz hónapokról. A legtöbb kolléga jó fej és nem köt bele az emberbe mindenért, amiért csak lehet (vagy lehet, hogy igen, de én vagyok jobb mint akkor?), mivel kevesen vagyunk, mindenki ismer mindenkit, de azt, hogy ez előnye vagy hátrány nem tudom.

Szóval igen, történt itt minden ez alatt a lassan egy év alatt, de nem bántam meg, hogy eljöttem (egyenlőre...).

A többiről még majd beszámolok később.

A másik dolog, a múltkor egyik kedvelt oldalamat böngészve ráakadtam egy filmre, ami azonnal felkeltette az érdeklődésemet, nem szeretek filmet ajánlani...mert mindig sikerül lelőnöm a poént, de ezt muszáj :) Konkrétan nem tudtam utána aludni, annyira sikerült elgondolkoznom a dolgokon. A film címe Out in the dark, a történet gyorsa és tömöre egy pakisztáni és egy izraeli fiú egymásba szeret, többet nem mondanék, szerintem nyilvánvaló :) Előzetes Itt elérhető. Figyelmeztetek mindenkit, lehangolt lelkiállapotban nem ajánlom :D

Köszönöm a figyelmet, majd még jelentkezem :)

Akkor újra, teljes gázzal :)

Üdv (újra?),

Tehát, akkor ismét belekezdenék :) (Kinek van már belőlem elege? :D). Furcsa kezdés, de mindent elmagyarázok. Blogosok körében Nico néven ismernek, próbálkoztam már blogokkal eddig is, volt sikere (meg nem is), de valami okból mindig abbahagytam, feladtam...egyszer szimpla "rám jött az 5 perc", de megbántam, utána a szabadidő hiányára hivatkozva, oké az elmúlt hat hónapban tényleg nem volt időm, de most már remélhetőleg lesz (beosztást elnézve...igen :D).

Amit tudni kell rólam, Európa kedvenc (na persze!) légitársaságának dolgozom, mint légiutas kísérő, vagy valami hasonló. Régebben a gyönyörű és (általam nagyon nem kedvelt) olasz régióban, most kicsit északabbra. A blogom többnyire az itt szerzett (általában idióta, röhejes és vicces) tapasztalataimról fog majd szólni (és szólt eddig is). Magánélet, talán egy kicsi...meg egy kis siránkozás,de megígérem, hogy elfogadható mennyiségben :D

Amit szintén tudni lehet rólam, hogy meleg vagyok, amiről szintén ezer blog szól, de ezt sem kívánom fő témának emelni, max. privát levelezésben és néha megemlítve (mivel, család és barátok nem tudják...a többség legalábbis, pár barát igen, de nem sok...félek is, talán szégyenlem is, de már nem annyira mint régebben).

Ennyit a(z) "újra-bemutatkozásomról". Remélem, hogy lesz pár ember akit fel tudok néha vidítani a hülyeségeimmel, amik sajnos túl gyakran megesnek velem (pl.: nyitottam már rá szeretkező párra, kellemetlen becenevet kaptam a francia utak miatt, csúszdáztam a kabinban, bezártak a fej feletti tárolóba...és még sorolhatnám :D).

Ezer csók mindenkinek aki olvas, és a hazaiaknak.