Vihar és a repülés...nem jó ötlet

Hellóka mindenkinek,

Szóval aki már repült életében, úgy, hogy az ég nem volt teljesen tiszta, tudja miről beszélek :)

Ma a felszállás előtt a pilóták felvilágosítottak minket, hogy nem a szokásos útvonalat repüljük mert egy kisebb probléma miatt az Oslo-crew nem tudja megejteni az utat és el kell vinnünk utasait a többit pedig vissza kell hoznunk ide, DE pluszban közölte, hogy Oslo felé lesznek széllökések, kisebb esőzés...hó (:D), a vihart, ami szép fekete felhőkkel járt, viszont elfelejtette megemlíteni.

Szokásos munkánkat végeztük, amikor a kommunikációs eszközünk (legyen neve interphone, mert ez a neve :P ) és a rangidős kolléga arcán láttam egy csöpp kétségbeesést, rájöttem, hogy nem éppen kellemes rész következik. A kedves kolléga mosolyogva közölte velem, hogy pakoljam össze a cuccokat és rakjak el mindent ami elmozdulhat, utána szépen mindent zárjak le...de lehetőleg gyorsan, amennyire csak lehet és az utasokat is tuszkoljam a helyükre, meg basszak le mindenkit akinek nyitva van az öve ő elmegy hátra a többiekhez és útközben rendezkedik a többi utassal.

10 perc alatt végeztem mindennel és volt időm beszélni arról, hogy "akkor most mivan?!". Felvilágosított, hogy az elkövetkezendő 30-40 perc egy kicsit rázkódós lesz. Erre én annyit mondtam, hogy "Ááá...mostanában minden nap ilyen.", erre csak egy kérdő vigyorral válaszolt, ott leesett, hogy valószínűleg egy hurrikánba fognak belehajtani azok az őrültek...

Amikor az egyik pilóta közölte velünk, hogy akkor most már jó lenne leülni, gyorsan átváltott minden rosszról, borzasztóra...a gép olyan szinten dobált mindent és mindenkit, hogy én is kezdtem megijedni, az utasokról nem is szólva...sokan rosszul is lettek.

Ha a dolog nem lett volna elég rossz, amikor azt hittem nem lehet rosszabb, rájöttem, hogy ilyen nem létezik, mert MINDIG van rosszabb :D eltalált minket egy villám...és még egy, ez volt az a pillanat, hogy mást nem tudtam, a röhögés kerülgetett (Gondoltam magamban..."az ajtó nem akar kiszakadni?!).

A dolog véget ért, a rettegés elmúlt, lenyugtattunk mindenkit...mindenki túlélte és megérkeztünk. Természetesen, csak, hogy ne legyen minden egyszerű, a gépet érte egy nagyobb sérülés (értsd: volt egy lyuk a jobb szárnyon) nem engedtek minket felszállni, DE közölték velünk, hogy az ottani személyzet 15 perc múlva megérkezik és ők mára végeztek, elvihetjük azt a gépet...remek.

Az Oslo-crew megérkezett, megejtettük a gépcserét, minden remek...NEM...nem repülhettünk a szokásos útvonalon, a vihar miatt, egy kb. másfélszeres útvonal következett, az agresszív utasokkal, akik ránk mérgesek "Miért nem csináltunk valamit?!" címszóval. Amikor 10. alkalommal kérdezték ugyanazt, kicsit mérgesen megkérdeztem tőlük, hogy mit várnak...irányítsam az időjárást, vagy foltozzam be a gép szárnyát? Mondtam azt is, hogy szívesen megteszem...de nem biztos, hogy túlélik...innentől nem volt több kérdés, a kollégák meg csak nevettek.

Szóval, késéssel ugyan, de megérkeztük...leszállítottuk az utasokat, amikor az egyik reptéri kolléga közölte velem, hogy "Jééé...ez nem ugyan az a gép amivel elmentünk innen, mi történt?"...itt nagy levegő...elhadar minden...és azóta sem tudom miért sikerült elsírnom magam (nem olyan durván, csak kicsit bekönnyeztem, de, hogy ez miért és hogyan, azt azóta sem tudom...talán az utasok és az ahogy viselkedtek, kicsit megviselt.) a srác sikeresen megnyugtatott és mondta, hogy munka után meghív egy sörre...ettől jobban éreztem megam, de közöltem vele, hogy valami erősebb kell ide :)

Hát így lett vége ennek a csodálatos (értsd: szörnyű) nap, hosszú, fárasztó...ijesztő.

De ennyit mára, meg amúgy sem panaszkodhatom...milyen izgalmas már az életem :D